A kaliforniai Palo Altóban egy egészen új típusú partvédelmi megoldás készül: a hagyományos, meredek falú gátak helyett lankás, őshonos növényekkel benépesített „vízszintes gát” fogja fel a hullámokat. A természetes torkolatvidékeket utánzó zöld infrastruktúra egyszerre nyújt árvízvédelmet és élőhelyet a veszélyeztetett fajoknak.

A Palo Alto Baylands Nature Preserve látogatói könnyen elsétálnak mellette anélkül, hogy észrevennék: a madarak és az öböl vizére néző aranyszínű hegyoldalak között áll az öböl legújabb gátja. A hagyományos gátak jellemzően meredek, csupasz partfalak vagy kőszórással borított tengerfalak, amelyek pusztán extra magassággal védenek az elöntés ellen. A Palo Alto Horizontal Levee Pilot Project ezzel szemben több mint 35 őshonos növényfajjal bevetett, fokozatosan emelkedő rézsű, amely szinte észrevétlenül simul a torkolat természetes tájába.

„Az öbölparti gátaknak sokszor nagyon meredek a homlokfaluk, és hatalmas kövek védik őket a szélhullámoktól” – magyarázta Mark Lindley, a Palo Alto-i élő gát vezető tervezője. „Ha viszont lapos, lankás a rézsű, és sűrű növényzet borítja kő helyett, a hullámok úgy törnek meg rajta, mint egy tengerparton.”

A megoldás egyre népszerűbb a San Franciscó-i öböl térségében, mert egyszerre szolgál árvízvédelmet és élőhely-helyreállítást. Az első ilyen létesítmény a Hayward közelében 2017-ben elkészült Oro Loma-i vízszintes gát volt, amelynek tapasztalatai a Palo Alto-i projekt tervezésébe is beépültek. Az öböl körül ma körülbelül egy tucat hasonló beruházás van a tervezés vagy a kivitelezés különböző szakaszaiban.

A Palo Alto-i pilot azonban az első, amely hidrológiailag is kapcsolódik az öbölhöz. A növények, a talaj és a kavicsrétegek alatt csővezeték köti össze a gát rézsűjét az utca túloldalán működő Palo Alto-i szennyvíztisztító teleppel: a kezelt szennyvíz öntözi a növényeket, azok pedig kivonják belőle a nitrogént, mielőtt a víz az öbölbe szivárogna. A nitrogén nagy mennyiségben káros algavirágzást okozhat. Samantha Engelage, Palo Alto városának vezető mérnöke szerint a telep vize már most is megfelel a kibocsátási előírásoknak, így a további tisztítás tisztán nyereség a vízminőség szempontjából.

A természetet másoló megoldás az őshonos fajoknak is kedvez. Az egyik legnagyobb nyertes a sósmocsári aratóegér lehet, amelyet a helyiek szeretetteljesen „salties” néven emlegetnek. A tenyérben elférő, fahéjszínű rágcsálók nap mint nap a növényzetre felkapaszkodva menekülnek a dagály elől, ám a beépítés miatt évtizedek óta veszélyeztetettként tartják őket nyilván. „Elég néhány igazán rossz vihar és dagály, hogy egy helyi populációt kiiktasson” – mondta Katie Smith vadbiológus. Szerinte a gát terve a fajok számára „az optimális lehetőséget” teremti meg.

A mindössze 150 méter hosszú szakasz egyelőre csak kis részét állítja helyre az élőhelynek, és a teljes árvízvédelmet sem biztosítja – adatot viszont bőven ad. Öt éven át az amerikai földtani szolgálat, egyetemek és helyi civil szervezetek kutatói vizsgálják a biodiverzitásra, a vízminőségre és a szabadidős használatra gyakorolt hatásokat. Az eredmények segíthetnek igazolni a zöld infrastruktúra magasabb költségeit. A csaknem egy évtizede készülő gát még nem üzemel teljesen, lankás rézsűje azonban már most fékezi az áradást.