A londoni Waterloo pályaudvar lett az első nagy brit vasútállomás, ahol kutyák is részt vesznek a rendszeres biztonsági járőrözésben. Riley, Buster és Flo háromhónapos próbaprogram keretében segít abban, hogy az utasok nagyobb biztonságban érezzék magukat.
Kutyák járőröznek a londoni Waterloo pályaudvaron – Nagy-Britanniában először
A South Western Railway és a Network Rail Wessex az Alpha Canine Specialists nevű kutyás biztonsági céggel közösen állította munkába a hármast. A kezdeményezés kicsit olyan, mint a népszerű rajzfilmsorozat, a Mancs őrjárat valóságos változata – azzal a különbséggel, hogy itt igazi, hivatásos négylábúakról van szó, akik mégis szinte mindenkiből mosolyt csalnak elő.
A csapat tagjai nem is a pályakezdők közül kerültek ki: a 11 éves Riley és a 9 éves Buster cocker spániel, míg a 10 éves Flo labrador. Számukra ez lesz az utolsó szolgálat a visszavonulásuk előtt.
A kutyák elsősorban vizuális elrettentő erőként vannak jelen, vagyis puszta jelenlétükkel is visszatartják a rendbontókat. A program egy szélesebb biztonsági fejlesztéssorozat része, amelynek célja az utasok és a vasúti munkatársak védelme. Az utóbbi időben többek között testkamerákkal szerelték fel a személyzetet, megkezdték a kamerarendszer korszerűsítését, és felvettek egy külön szociális munkatársat is, aki az állomás környékén megjelenő, nehéz helyzetben lévő fiatalokkal foglalkozik.
„A biztonság területén folyamatos újításra van szükség, és pozitív lépéseket tesszük azért, hogy az utasainkat megnyugtassuk: nagyon komolyan veszzük a biztonságukat” – fogalmazott Dan Harrison, a Waterloo pályaudvar állomásvezetője a South Western Railway közleményében.
Harrison hangsúlyozta, hogy Riley, Buster és Flo alkalmazása megelőző intézkedés, nem pedig valamilyen fenyegetésre adott válasz. „A kutyák bevetése nem kapcsolódik semmilyen megnövekedett veszélyhez. Egyszerűen csak több vizuális elrettentést és további megnyugtatást szeretnénk nyújtani az utasainknak” – mondta. Példaként említette, hogy nemrég minden munkatársuknak új, jól látható jelzőmellényt adtak, hogy az állomáson könnyebben megtalálják őket azok, akiknek segítségre van szükségük.
A feladat talán nem annyira mozgalmas, mint például a nyugat-virginiai reptéren dolgozó border collie-k munkája, amelyek a kifutópályáról riasztják el a madarakat, viszont van egy jól ismert előnye: a járókelők egész nap rajongó pillantásokkal jutalmazzák a szolgálatot teljesítő négylábúakat.
