Floridában egyre gyakoribbak az ártalmas algavirágzások, a megoldás pedig meglepően szerény élőlényektől érkezhet: a kagylóktól és az osztrigáktól. A kutatók és a helyi termelők szerint a szűrögető puhatestűek tenyésztése egyszerre javíthatja a vízminőséget és teremthet megélhetést a part menti közösségeknek.

A jelenség ismerős minden floridai csónakázónak és strandolónak: sűrű, zöld massza lepi el a vizet, romlott tojás és döglött hal szagával. Ashley Smyth, a Floridai Egyetem tengerparti biogeokémikusa a guacamoléhoz hasonlítja az állagát. „Régen borsólevest mondtam, de aztán Floridába költöztem, és itt senki sem eszik borsólevest” – fogalmaz a kutató.

A zöld lepedéket olyan algák alkotják, amelyek a sűrűn lakott partvidékről a vízbe mosódó tápanyagokon hízlalják magukat. A mezőgazdaságban és a kertekben műtrágyaként használt nitrogén és foszfor a vízfolyásokba kerülve táplálja az algavirágzást. A floridai környezetvédelmi hatóság adatai szerint az állam vízgyűjtőinek 86 százalékában találhatók nitrogénszennyezéssel veszélyeztetett területek. A vastag algaszőnyeg elzárja a napfényt és elvonja az oxigént, ami más vízi élőlények pusztulásához vezet.

A leghírhedtebb változat a vörös dagály. 2018-ban egy ilyen esemény csaknem 1600 kilométeres partszakaszt érintett Pensacolától Port Canaveralig, rekordmennyiségű állat pusztult el, sokan légúti panaszokról számoltak be, az államnak pedig 2,7 milliárd dollárnyi turisztikai és szabadidős bevételkiesést okozott. Az amerikai NOAA három friss tanulmánya szerint a melegedő vizek és a partmenti beépítés miatt a vörös dagály alkalmi problémából krónikussá vált.

Itt jönnek képbe a kagylók. Mielőtt tányérra kerülnének, a kagylók és osztrigák a torkolatokban dolgoznak: kiszűrik a felesleges nitrogént, a baktériumokat és az algákat a vízből. Egyetlen kifejlett osztriga naponta több mint 190 liter vizet képes megszűrni, ráadásul élőhelyet is teremt halaknak és rákoknak. „A kagylókat alábecsülik – mondja Smyth. – Finom falatok, de rengeteget tesznek a környezetért is.”

Tim Solano kagylótenyésztő Cedar Keyből, amely az állam legnagyobb kagylótermelő városkája, egyszerűnek látja a receptet: minél több kagylót és osztrigát kell kijuttatni Florida vizeibe. Ez kétféleképp lehetséges: a nagyrészt elveszett vadon élő osztrigazátonyok helyreállításával és a tenyésztés bővítésével.

Smyth csapata a Floridai Egyetemen és a Florida Sea Grantnél azt vizsgálta, ösztönözhető-e a kagylótenyésztés úgynevezett tápanyagkredit-kereskedelemmel. Marylandben például az osztrigatermelők állami kreditet kaphatnak a vízből kivont nitrogén után, amelyet szennyező önkormányzatoknak vagy vállalatoknak adhatnak el. Solano szerint az ilyen bevétel segítene átvészelni azokat az időszakokat, amikor vörös dagály idején nem lehet betakarítani a termést.

A modellnek vannak kritikusai, és Smyth is elismeri, hogy „a kagylók csak egy ragtapasz” a valódi megoldás, a tápanyagok szárazföldön tartása helyett. Csapata mégis kifejlesztett egy nitrogénkalkulátort, amely megbecsüli, mennyi nitrogént távolít el egy-egy farm, és ez mennyit érhet – ha a program elindul, a termelők már készen állnak.