A játék ereje: segélyszervezetek adják vissza a gyerekkort a menekült gyerekeknek

Világszerte közel 50 millió gyermek kényszerült elhagyni otthonát konfliktusok miatt, és velük együtt gyakran a gyerekkor legfontosabb eleme, a játék is elveszik. Nemzetközi szervezetek most éppen ezt adják vissza nekik: játszótereket terveznek, mesélnek, szerepjátékoznak – és a tapasztalatok szerint látványos eredményeket érnek el.

A tízéves palesztin Hamza egész életét a libanoni Nahr el-Bared zsúfolt menekülttáborában töltötte. Visszahúzódó, félénk kisfiú volt, alig szólalt meg, és kerülte a többi gyereket; hatévesen, iskolakezdéskor még soha nem fogott ceruzát, és könyvet sem nyitott ki. Ekkor kapcsolódott be a Right To Play nemzetközi szervezet EQIE nevű, befogadó oktatást támogató programjába. A beszédterápia mellett csoportos foglalkozásokon vett részt, ahol rajzolással, mesemondással és szerepjátékkal tanult meg beszélni az érzéseiről. Kedvenc játéka a „találd ki az érzést” volt, amelyben egyik gyerek eljátszott egy érzelmet, a többieknek pedig ki kellett találniuk. Egy évvel később már le tudta írni a nevét, felismerte a betűket, és barátokat szerzett. Négy év múltán magabiztos, vidám diák lett, aki tanárának elárulta: fogorvos szeretne lenni.

Racha Nasreddine, a szervezet libanoni országigazgatója szerint a játék nem feltétlenül hangoskodást jelent. „Sokkal inkább arról szól, hogyan adunk át tudást interaktív módon, és hogyan tesszük a gyereket saját tanulási folyamatának aktív szereplőjévé” – mondja. Hozzáteszi: háborúban a gyerekek elveszítik az irányítás érzését az életük felett, a játék pedig ebből ad vissza valamennyit.

Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének 31. cikke alapvető jogként rögzíti a játékhoz való jogot, a valóságban azonban a bezárt iskolák, a hiányzó játszóterek és a szűkös táborok miatt sok gyerek nem élhet vele. A Catalytic Action nevű szervezet ezért tervezéssel és építészettel segít: a helyi gyerekek rajzokon és műhelymunkákon álmodják meg saját játszóterüket. Joana Dabaj társalapító szerint a folyamat éppolyan fontos, mint az eredmény, mert teret ad az érzések és élmények megosztásának. Egyik ilyen játszótér az iraki Kurdisztán régióban, a Bersive menekülttábor udvarán épült: a lépcsőzetes padok ülőhelyként és ugródeszkaként is szolgálnak, a fal lyukain át a kisebbek bújócskázhatnak, a szélén hinták, mászókák, ugróiskola és hangcsövek, xilofon várja őket.

A brit Playrise moduláris játszótereket fejleszt, amelyek könnyen szétszerelhetők és átalakíthatók – az első prototípus az etiópiai Aysaita táborába kerül. A Palestine Play Projects önkéntesei pedig a Khan Yunisz-i táborokban tartanak foglalkozásokat a Child Smile ifjúsági színházi csoporttal, mindössze egy „hátizsáknyi eszközzel”, mesékkel és beszélgetésekkel. Egy tizenegy éves kislány két hét foglalkozás után nyílt meg újra, és először tudott írni a hiányáról.

Ahogy Garry Landreth gyermekpszichoterapeuta fogalmaz: a játék „a gyermek nyelve” – nélküle nincs hangjuk.