Kertészkedés föld nélkül: a törmelékkertek nyomában

Egyre több kertész fedezi fel, hogy nincs szükség termőföldre ahhoz, hogy virágzó kert szülessen. Az építkezésekről visszamaradó beton, sóder és homok újrahasznosításával létrehozott úgynevezett törmelékkertek szárazságtűrők, kevés gondozást igényelnek, és feltűnően sokféle élőlénynek adnak otthont.

A londoni Horniman Museum and Gardens egy forgalmas főút mellett fekszik, ahol egész nap buszok dübörögnek el az 1901-es épület és óratorony előtt. Errol Reuben Fernandes, a kertészet vezetője a bejárati kerteket a múzeum „kirakatának” nevezi – éppen ezért tűnhet merész döntésnek, hogy építési hulladékkal töltötték meg őket. Szerinte azonban a lépés teljesen logikus: a törmelékkertek környezetbarát módot adnak a leselejtezett anyagok hasznosítására, és ideális élőhelyet kínálnak a szárazságtűrő növényeknek, ami az éghajlat változásával mind fontosabb.

A korábbi állapotot Fernandes monokultúrának írja le: az út egyik oldalán agapanthus virított néhány hétig, a másikon bambusz és phormium állt, virágok és évszakos változatosság nélkül. Ma egy útfelújításból megmaradt 25 tonna betonzúzalék ad helyet a xerofitonoknak, vagyis a kevés vízhez alkalmazkodott növényeknek. A válogatás a Mediterráneumból, valamint Peruból, Chiléből, Bolíviából és Mexikóból származik – olyan vidékekről, ahol nagyon meleg a nyár és nagyon hideg a tél.

Nem egyedi kísérletről van szó: a svédországi Malmőben Peter Korn kertépítő a homokalapú telepítés úttörője, az essexi John Little pedig a barnamezős területek beültetésében jár új utakon. A megközelítés sem új, hiszen Beth Chatto és Derry Watkins már a kilencvenes években kísérletezett sóderkertekkel.

Nathan Apperley, a Yeo Valley Organic vezető kertésze úgy látja, a módszer az új házak tervezésére is hatással lehet. Angliában tavaly több mint 40 ezer új ház épült, ám szerinte az új építésű telkek kertjei köztudottan gyengék: a kivitelezők egy kevés termőföldet szórnak el, majd kerítéstől kerítésig gyepet fektetnek, ami a tömött, rosszul vízáteresztő altalaj miatt kudarcra van ítélve. Ehelyett inkább inspirálni kellene a lakókat. A természetes, vad hatású törmelékkertek méhek, bogarak és pókok sokféle populációját vonzzák – „a pókok és ragadozóik nagyszerű kis ökoszisztémát alkotnak” – mondja. A Somerset megyei Blagdonban saját kísérleti kertet építenek, ahol csákánnyal telepítik a növényeket, és az eredmény az idei szárazságban „hihetetlen” volt.

A skóciai Elizabeth Waddington permakultúra-tervező akaratlanul jutott hasonló eredményre: a régi kőpajta felújításából maradt törmelékkupacot egyszerűen otthagyta, és az mára vadvirágok sokaságának ad otthont, jóval kevesebb gyommal, mint egy komposztált ágyás. „Nem manikűrözött kert, inkább olyan, mint egy sövénypart vagy egy vadvirágos rét” – írja le.

Fernandes tanácsai szerint érdemes helyben keletkezett anyagot használni, változatos méretűre törni, a nagyobb szemcsékkel alulra rétegezni a jó vízelvezetés érdekében, és lehetőleg délies kitettséget választani. A növényeket komposzt nélkül, a földet lerázva közvetlenül a zúzalékba kell ültetni, majd bőségesen beiszapolni – az első év után már alig van szükség öntözésre. Jól működik az Iris reticulata, az echinacea, az etióp Acanthus sennii vagy a báránykafül is. Egy dolgot még javasol: magyarázzuk el a szomszédoknak a tervet, mert a betonkupac beültetés előtt sok szemöldököt felhúz – egy 92 éves látogató például azt kérdezte, mikor viszik már el.